Recent Posts by bitcoinkepzes

London – a kripto-világ elitkonferenciáján jártunk…

  • London1
  • London2
  • London3
  • London4
  • London5
  • London6
  • London7
  • London8

London – a kripto-világ elitkonferenciája, 2018. szeptember

WBF - a rövidítés most kivételesen nem a világ egyik legnagyobb boxszervezetére utal, hanem a World Blockchain Forum rendezvényre. Bár kétségtelen, hogy a londoni konferencián a kriptovilág “nehézsúlyú” és “világklasszis” szereplői vettek részt... Exkluzív helyszín, világhírű előadók, aktuális témák, nagyszerű konferencia.

A kriptovilág krémje Londonban, a Temze partján lévő Old Billingsgate épületében találkozott 2 napra, ahol naprakész előadásokat hallhattunk rendkívül kompetens előadóktól. Találkozhattunk nagybefektetőkkel, blokklánc-szakértőkkel, ICO-projekttulajdonosokkal, kripto-hírportálok illetve kormányhivatalok képviselőivel is.

Előadó volt többek közt Nick Spanos, aki 2013-ban megalapította a Bitcoin Center-t New York-ban, a tő zsde (NYSE) szomszédságában. Előadásában elmondta, hogy a bitcoin-t már több százszor eltemették már a különböző hírportálok, de ezzel szemben ő hatalmas jövőt lát benne. A konferencián beszélt Roger Ver is, akit csak Bitcoin Jézusnak hívnak az iparágban, hiszen amellett, hogy a Bitcoin első befektetője volt, ma már nemcsak a nyereségből elsőként vett Lamborghini tulajdonosaként tekintenek rá, hanem inkább az első generációs kriptovállalkozások és tőzsdék alapítójaként és angyal-befektetőjeként (bitcoin.com, bitpay.com, kraken.com). Sean Walsh - aki az egyik legnagyobb amerikai kripto-bányászcég tulajdonosa - pedig előadásában beszélt a Bitcoin múltjáról, jelenéről és jövőbeli fejlődéséről. Szerinte nem a kriptopénz elterjedése a kérdés, hanem annak a módja és a gyorsasága.

Érdekes színfoltja volt a konferenciának Bermuda országa, aki a nemzeti fejlesztési ügynökségén keresztül mutatkozott be, s miniszterük előadása nemcsak a bermuda-i nemzeti viselet miatt volt lenyűgöző , hanem megtudhattuk, hogy saját ICO-kat szabályozó törvénnyel, a legmodernebb banki szabályozó rendszereivel és felügyelő hatóságával miért számít jelenleg a fintech és a kriptovilág központjának.

A konferencián bemutatkoztak új ICO projektek is, akik közül a legjobb hármat a szakmai zsűri is díjazta egyenként 50 ezer dollárral. Érdekes volt látni, hogy a tengerbiológiától kezdve a vagyonkezelésig és az energia-gazdálkodásig mennyire széles körben kezdték el alkalmazni az ICO-k a blokklánc technológiát, a tokenizálást, illetve az “okos szerződéseket” (smart contracts).

Az előadások mellett unpanel-beszélgetések is voltak, melyek során egy-egy témát 3-4 szakember vitatott meg többféle aspektusból.

A konferencia kiváló alkalmat adott látni a kriptovilág elitjét, naprakész előadásokat hallgatni abszolút kompetens szakemberektől, új projekteket megismerni, illetve kapcsolatokat építeni és érdekes emberekkel megismerkedni a világ minden tájáról. Motiváló légkörben, exkluzív körülmények között felejthetetlen két napot tölthettünk el!

Ha szeretne többet tudni a konferenciáról vagy csak érdekli a bitcoin, mint befektetés, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot! Szakértőink várják érdeklődését!

Kapcsolat

Telefon: +36 7373-934 E-mail: info@bitcoinkepzes.hu

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám (kötelező)

    Település (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az "Adatvédelmi nyilatkozat" tartalmát elolvastam és az abban foglaltakat elfogadom. Elfogadáshoz pipálja be a chekboxot.

    Kína – Bitcoinbányász-szerverparkban jártunk…

    • china1
    • china2
    • china3
    • china4
    • china5
    • china6
    • china7
    • china8
    • china9

    Kína - a kripto-birodalom, 2018. január

    A kínai birodalom sok arcáról ismert, a császárság idejéből fennmaradt templomokról, a Mao-korabeli kommunista épületekről vagy a legújabb kori kapitalizmus felhőkarcolóiról.

    Mindezek mellett ma a kripto-világ birodalma is, hiszen itt találhatóak a legnagyobb hardware-gyártók, s a legtöbb bányász szerverpark is Kínában van. Ráadásul sok kripto-tőzsde is működik az országban, hiszen nagyon népes tábor követi a digitális pénzek világát.

    A Himalája hegyoldalainak hűvös időjárása nemcsak a gyönyörű tájnak és a növényzetnek kedvez, hanem megfelelő adottságokat biztosít szerverparkok üzemeltetéséhez is. Mindezek mellett mind a napsütés, mind pedig a hegyek közt megbúvó folyók kíváló alkalmat biztosítanak a költséghatékony áramellátáshoz, illetve a szerverparkok hűtéséhez. Ráadásul mivel aki nagy mennyiségben vesz bányászgépeket, annak azok szállítása (szállítási költségek, vámok, adók stb.) is fontos kérdés, kézenfekvő, hogy a nagy kínai gyártók gépeit minél optimálisabb költségek mellett fogják mielőbb termelőre. Így sok nagy bányászcég nem szállítja el a gépeket, hanem Kínán belül keres optimális helyet a szerverfarm üzemeltetésére.

    Mi egy szinte egész napos utazás után érkeztünk meg Pekingen keresztül Chengdu városába, amely Sichuan tartományban, a fővárostól délre, a Himalája lábánál helyezkedik el. Tipikus kínai nagy város, sok autó, még több ember, szmog, nagy épületek. A város leginkább konyhaművészetéről ismert. Innen körülbelül öt óra autózással jutottunk el a szerverparkba, mely eleinte autópályát jelentett, majd sima autóútat, ezt követően falusi utakon, majd földes utakon keresztül értünk el célunkig. A táj gyönyörű, nagy teatermő-területeken és bambuszerdőkön keresztül utaztunk. Maga a bányászpark egy olyan területen helyezkedik el, ahol ember nem gondolná, hogy számítógépeket talál, hiszen a szomszédban csak kecskék legelnek, s favágók dolgoznak.

    A létesítményt nagy kerítés védi, melyen belül három nagy csarnokban “pörögnek a processzorok”. A csarnokokon belül 12 szintes óriási polcrendszerek helyezkednek el, melyeken megállás nélkül dolgoznak az összességében eurómilliókat érő szervergépek. A csarnok tetején hatalmas ventillátorok biztosítotják a szellőztetést, melyek mellett a hangárok oldalán vízhűtéses panelek segítik a hűtést, melyek a völgyben fekvő folyóból kapják az utánpótlást. A szerverparkban hatalmas zaj volt a gépek zúgása és a szellőztetőrendszer működése miatt. Sokat márcsak emiatt sem érdemes ilyen teremben tartózkodni, nem beszélve a nagy elektroszmogról, ami a gépeknek köszönhető.

    Kínai látogatásunk során óriási élménnyel lettünk gazdagabbak! Amikor az ember saját személvel lát egy ilyen parkot belülről, saját fülével hallja a gépek teljesítményét, s személyesen átéli azt, hogy milyen több százmillió forintos berendezések között járkálni, akkor mindez igencsak meghatározó tapasztalatként raktározódik el. Eddig is nagy hittel tekintettünk a kriptovaluták világára, mint a jövő egyik meghatározó irányára, amit ez a látogatás - a korábbihoz hasonlóan - nagyon megerősített! Ajánljuk mindenkinek, hogy aki teheti, egyszer látogasson el egy ilyen “pénzgyárba”!

    Ha szeretne többet tudni a bányásztársaságokról vagy csak érdekli a bitcoin, mint befektetés, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot! Szakértőink várják érdeklődését!

    Kapcsolat

    Telefon: +36 7373-934 E-mail: info@bitcoinkepzes.hu

      Név (kötelező)

      Email cím (kötelező)

      Telefonszám (kötelező)

      Település (kötelező)

      Tárgy

      Üzenet

      Az "Adatvédelmi nyilatkozat" tartalmát elolvastam és az abban foglaltakat elfogadom. Elfogadáshoz pipálja be a chekboxot.

      Izland – Bitcoinbányász-szerverparkban jártunk…

      • szerverpark1
      • szerverpark2
      • szerverpark3
      • szerverpark4
      • szerverpark5
      • szerverpark6
      • izland1
      • izland2
      • izland3

      Izland - a vízesések és a vulkánok földje, 2017. november

      Izland egy hűvös, északi kis sziget, Grönland és Skandinávia között, mely rendkívül híres a gyönyörű természeti adottságairól. Itt található a Kék Lagúna, mely a világ egyik leghíresebb természeti kincse, látnivalója.
      Az egész sziget vulkanikus eredetű, s tele van még ma is működő vulkánokkal, gejzírekkel, vízesésekkel, s gyönyörű nemzeti parkokkal. A sziget hűvös és komor időjárása nemcsak az északi növényzetnek kedvez, hanem megfelelő adottságokat biztosít szerverparkok üzemeltetéséhez is.

      Meglepő módon az izlandi árak a magas svéd vagy norvég árakhoz hasonlítanak, közép-európai szemmel nézve minden a többszörösébe kerül. Kivéve az energiellátást, mégpedig különösen az ipari áramot, amely rendkívül olcsónak számít arrafelé, melynek okai a helyi vízerőművekben és a geotermikus energia felhasználásában keresendőek.

      Márpedig ha az ember egy bitcoinbányász-szerverpakot szeretne üzemeltetni, akkor a két legfontosabb szempont pontosan ez: hűvös vagy inkább hideg időjárás, így kevesebb energiát kell fordítani mesterségesen a szerverek hűtésére, illetve az olcsó energia-ellátás.

      A komor novemberi időjárásban pár napot töltöttünk el Izlandon, s a csodálatos természeti kincsek és látnivalók mellett meglátogattuk a világ egyik nagy szerverparkját is, ahol a nap 24 órájában “pörögnek a processzorok”, s termelik folyamatosan a világ jelenleg legnépszűbb kriptovalutáját. A park egy volt NATO katonai létesítményben kapott helyet, mely leginkább egy nagy ipari csarnokra hasonlít, komoly biztonsági előírásokkal.
      Hatalmas kerítés védi a létesítményt, melynek vaskapujánál sorompó, videókamera, s beléptető rendszer üzemel. Mindemellett biztonsági őrök őrzik a csarnokot az illetéktelen kezektől, mely érthető is, hiszen az itt lévő számítógépek értéke több százmillió forintos nagyságrendben mérhető… Miután sikerült átjutni a biztonsági ellenőrzéseken, tudtunk fotózni is, mind a csarnokot, mind pedig a bemutatott Antminer típusú bányászgépeket is. Belül pedig hatalmas polcrendszerek voltak nagy blokkokban. Egy blokk körülbelül egy nagyobb konténer méretével vetekszik, melyben 12 polc magasságban sorakoztak az egymáshoz, illetve az áramforráshoz csatlakoztatott szervergépek. Ezek a nagyobb blokkok pedig egymás mellett sorakoztak, s mindegyik tetején egy nagy tábla jelezte sorszámukat. Mi épp a 19-es mellett nézelődtünk sokat… A csarnok tetején hatalmas csövek és ventillátorok biztosították a szellőztetést, melyek olykor az ember fején lévő sapkát is könnyedén lefújták. A csarnok oldala belülről egy vastag porszűrővel ellátott anyaggal volt fedve. A szerverparkban hatalmas zaj volt a gépek zúgása és a szellőztetőrendszer működése miatt. Sokat márcsak emiatt sem érdemes ilyen teremben tartózkodni, nem beszélve a nagy elektroszmogról, ami a gépeknek köszönhető.

      Izlandi látogatásunk során óriási élménnyel lettünk gazdagabbak! Amikor az ember saját személvel lát egy ilyen parkot belülről, saját fülével hallja a gépek teljesítményét, s személyesen átéli azt, hogy milyen több százmillió forintos berendezések között járkálni, akkor mindez igencsak meghatározó tapasztalatként raktározódik el. Eddig is nagy hittel tekintettünk a kriptovaluták világára, mint a jövő egyik meghatározó irányára, amit ez a látogatás is nagyon megerősített! Ajánljuk mindenkinek, hogy aki teheti, egyszer látogasson el egy ilyen “pénzgyárba”!

      Ha szeretne többet tudni a bányásztársaságokról vagy csak érdekli a bitcoin, mint befektetés, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot! Szakértőink várják érdeklődését!

      Kapcsolat

      Telefon: +36 7373-934 E-mail: info@bitcoinkepzes.hu

        Név (kötelező)

        Email cím (kötelező)

        Telefonszám (kötelező)

        Település (kötelező)

        Tárgy

        Üzenet

        Az "Adatvédelmi nyilatkozat" tartalmát elolvastam és az abban foglaltakat elfogadom. Elfogadáshoz pipálja be a chekboxot.

        Recent Comments by bitcoinkepzes

        No comments by bitcoinkepzes yet.