Bitcoin kereskedés

Bitcoin tartás hosszú távon

Hisszük, hogy a blokklánc alapú technológia megjelenése egy legalább akkora felfedezés, mint az 1990-es évek elején az internet megjelenése. A világháló az információk megosztására jött létre, melynek segítségével könnyen tudunk megosztani egymással képeket, dokumentumokat, s egyéb file-okat. Ezzel a technológiával viszont értékeket (pénz, értékpapír, tulajdonjog stb.) nem vagyunk képesek küldeni egymást közt, ezekhez korábban mindig szükség volt egy megbízható harmadik fél, pl. egy pénzátutalás esetén egy bank bevonására. A blokklánc technológia forradalmi újítása viszont lehetővé teszi az értékek küldését felhasználó és felhasználó között, harmadik fél közbeiktatása nélkül. Így például digitális pénzek használatával - a hagyományos banki utalásokhoz képest - szinte ingyen, s szinte azonnal tudunk a világon bárhonnan, bárhova, bármikor pénzt küldeni.

Hisszük, hogy ez a folyamat a világ meghatározó trendjei közé tartozik, vagyis ugyanolyan egyértelmű, hogy 3-5 év múlva több kriptovaluta-tranzakció lesz, mint ma; mint ahogy az is egyértelmű hogy 3-5 év múlva több elektromos autó lesz az utakon, mint manapság. Vagyis a világ ebbe az irányba halad, ezért nem érdemes kimaradni ebből a folyamatból!

Ezért bízunk nagyon a bitcoin és a nagyobb kriptovaluták hosszú távú árfolyam-emelkedésében, vagyis megéri tartani digitális pénzben a megtakarításaink egy részét!

Hogy működik a bitcoin kereskedés?

Ma már több mint ezer féle kriptovaluta létezik, melyek közös jellemzője, hogy árfolyamuk nagyon ingadozik. A bitcoin árfolyama hosszú távon nagyot emelkedhet a növekvő kereslet és a szűkülő kínálat miatt, rövid távon azonban az árfolyam hektikusan követi a piaci jó és rossz híreket egyaránt. Ezeket a mozgásokat egy jó trader, egy jó kereskedő hatékonyan ki tudja használni, s szép profitot tud realizálni a különböző kriptovaluták egymással (és a hagyományos pénzekkel) szembeni árfolyam-mozgásából. A nagyobb volatilitás csak megkönnyíti a jó treder dolgát! A kereskedésre ma már nagy nemzetközi kriptovaluta-tőzsdék kínálnak hatékony lehetőséget, így más dolgunk nincs, csak egy jó trader-t kell találnunk…

A legjobb trader a kriptopénzek piacán

A legjobb trader megtalálása azonban nem egyszerű, egy sor kérdés merül fel. Kire merem rábízni a pénzemet? Ki az aki a legjobb döntéseket hozza? Ki az akinek azonos az érdeke velem?

Válaszokat keresve határozott véleményünk szerint a legjobb trader a Mesterséges Intelligencia, vagyis egy kereskedő robot. Miért?

Előre beprogramozott algoritmus szerint működik.

Érzelemmentesen és gyorsan dönt.

Nem fárad el, nem lesz beteg, nincs rossz napja.

Nem teszi zsebre a pénzünket.

Bitcoin kereskedési megoldás

Az általunk tesztelt és jelenleg is használatban lévő kereskedési robotok előnyei:

Bizonyos összeghatár felett az ügyfél a saját tőzsdei számláján tartja mindvégig a kereskedésre szánt pénzt, vagyis ezt nem kell egy külső cégnek elutalnia. Mindvégig Ön a saját számláján tartja a pénzét! Ehhez a számlához kapcsolódnak kereskedési robotjai API kapcsolattal.

A legnagyobb kriptotőzsdék támogatottak, például: Bittrex, Binance, Kraken, Bitstamp, Bitfinex, Okex, Hitbtc. A tőzsdék egyikén, a saját számláján lévő pénzzel tud kereskedni. Mi a Binance-t használjuk és ajánljuk szívesen, itt tud tőzsdei számlát nyitni a Binance-en.

A pénz feletti teljes kontroll az Öné, Ön dönti el, mikor nyúl a tőkéjéhez. Ebből következően a pénze nincs lekötve, abból bármikor bármennyit kivehet, hiszen az Öné. A kereskedési robotok csak tranzakciókat bonyolítanak le, egyébként nem férnek hozzá a pénzéhez, utalást nem tudnak indítani.

A kockázatvállalási szintet és a célokat egy szakemberrel határozzák meg közösen, melyet követően személyre szólóan kerül finomhangolásra a kereskedési stratégia.

A kereskedéssel Önnek nincs teendője, a rendszer automatizált, a robotok teszik a dolgukat. Természetesen a szakemberek folyamatosan figyelik és kontrollálják a mesterséges intelligencia működését. Ha szükséges, manuálisan bele is avatkoznak.

A kereskedés a hozam-megosztás elvén működik, azaz a megtermelt nyereségen osztozik Ön és a kereskedő cég. Ez havonta történik, ezért folyamatosan látja az eredményeket. Így a robotok is abban érdekeltek, hogy minél nagyobb legyen az Ön nyeresége!

Az elmúlt egy évre visszatekintve a robotok átlag feletti növekményt termeltek havonta!

A bitcoinkepzes.hu honlapon és a hírleveleinkben megjelenő információk, tájékoztatók nem minősülnek üzleti ajánlatnak, befektetési tanácsnak vagy ajánlásnak. A feltüntetett múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőre nézve. Ezek az adatok saját befektetésünkből származnak, amivel nagyon elégedettek vagyunk, ezért szívesen megosztjuk Önnel is

    Adja meg nevét (kötelező)
    Adja meg e-mail címét (kötelező)
    Adja meg telefonszámát (kötelező)
    Adja meg települését (kötelező)
    Ide írhatja kérdését, üzenetét.

    Az "Adatvédelmi nyilatkozat" tartalmát elolvastam és az abban foglaltakat elfogadom. Elfogadáshoz pipálja be a chekboxot.

    Magyar nyelvű Support és személyes kapcsolattartás

    Amennyiben rajtunk keresztül rendeli meg a kereskedési programot, teljeskörű magyar nyelvű telefonos és e-mail ügyfélszolgálattal állunk rendelkezésére. Segítünk a regisztrációban, vagy a kereskedés során felmerülő kérdések, technikai részletek megválaszolásában és az esetlegesen felmerülő problémák megoldásában. Ez Önnek semmilyen plusz kiadást nem jelent az exkluzív bitcoin kereskedési programban.

    Ha kérdése van, vagy érdekli egyik ajánlatunk hívjon minket, vagy kérjen tájékoztatást a "Tájékoztatást kérek" gomb segítségével. Ez esetben visszahívjuk telefonon rövid időn belül és egy részletes tájékoztató csomagot is küldünk a megadott e-mail címére a bitcoin kereskedési programról.

    Miben leszünk a partnerei?

    Gyakorlati tapasztalatok megosztása a kriptovalutákkal kapcsolatban.

    Segítünk, hogy melyik váltókkal jár a legjobban, hol és hogyan tud kedvezően váltani akár oda-vissza a hagyományos pénzek és a digitális pénzek között.

    Megmutatjuk az online pénztárcák közti különbségeket, s segítünk a választásban.

    Ha bankkártyát szeretne a tárcájához, akkor mutatunk rá megoldást.

    Összehasonlítjuk Önnek a bányászcégeket, s mutatjuk a különbségeket.

    Teljes magyar nyelvű ügyfélszolgálattal állunk a rendelkezésére.

    Mögöttünk nemcsak lelkes kriptovaluta rajongók állnak, hanem komoly pénzügyi szakemberek, tanácsadók, szakértők. Így állunk rendelkezésre akár komplett befektetési portfolióval kapcsolatos kérdésekben is. Szakmai partnerünk a penz-navigator.hu.

    SÁGI PÉTER

    Sági Péter pénzügyi elemző az Ön személyes kriptovaluta tanácsadója

    Sági Péter MBA végzettségű pénzügyi szakközgazdász, pénzügyi tervező, független pénzügyi szaktanácsadó, cégvezető. Emellett a Minősített Pénzügyi Tervezők Szakmai Egyesületének egyik alapítója és korábban szabályzati bizottságának elnöke. Ismereteit folyamatosan bővíti, frissíti nemzetközi konferenciákon, ahol nem kisebb pénzügyi szereplőkkel találkozik, kerekasztal beszélgetések során mint, például a chicagó-i tőzsde elnöke.

    Ennek köszönhetően kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel és nemzetközi szakmai tapasztalatokkal rendelkezik, illetve tagja a világ vezető pénzügyi tervező szövetségének, az amerikai FPA-nek (Financial Planning Association - www.fpanet.org). Fiatal kora ellenére nagyon elismert a szakmájában és nagy gyakorlattal rendelkezik több száz magán és több tucat vállalati ügyfele kapcsán.

    Óriási kihívásnak tartja a magyarországi pénzügyi kultúra fejlesztését, ezért rendszeresen tart előadásokat nemcsak főiskolákon, egyetemeken, hanem a nagy nyilvánosság előtt is. Emellett több folyóirat és újság pénzügyi szakértője. A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) tagja, a penz-navigator.hu portál alapítója és vezető pénzügyi tanácsadója, s a Pénzakadémia Alapítvány elnöke.

    Sági Péter az utóbbi években aktívan foglalkozik a kriptovaluták piacával. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszert épített fel, hogy extrán jövedelmező minőségi és biztonságos kriptovaluta bányászati-, vásárlási és kereskedelmi szolgáltatásokkal és tanácsokkal láthassa el ügyfeleit, a kriptovaluták robbanásszerű ütemben növekvő piacán.

    Töltse ki az alábbi mezőket ha szeretné, hogy felvegyük Önnel személyesen a kapcsolatot!

      Adja meg nevét (kötelező)
      Adja meg e-mail címét (kötelező)
      Adja meg telefonszámát (kötelező)
      Adja meg települését (kötelező)
      Ide írhatja kérdését, üzenetét.

      Az "Adatvédelmi nyilatkozat" tartalmát elolvastam és az abban foglaltakat elfogadom. Elfogadáshoz pipálja be a chekboxot.

      Tájékoztatás a bitcoin kereskedési csomagjainkról

      Ha kérdése van, vagy érdekli egyik ajánlatunk hívjon minket, vagy kérjen tájékoztatást a "Tájékoztatást kérek" gomb segítségével. Ez esetben visszahívjuk telefonon rövid időn belül és egy részletes tájékoztató csomagot is küldünk a megadott e-mail címére, bitcoin kereskedési csomagjainkról.